"Ezzel a szememmel láttam!"

Címkék: kína olaszfoci Lippi

2013.09.24. 21:16

2018334_FULL-LND.jpg

Marcello Lippi a kimondhatatlan nevű Guangzhou Evergrande FC vezetőedzője törölgeti szemét az ázsiai Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóján. Csapata bejutott a legjobb négy közé, ami eddig még sosem sikerült a kínai klubnak. A sok mindent megnyert olasz tréner azonban nem valószínű, hogy eme sikert könnyezné meg, ennél sokkal nagyobb győzelmeket is megélt már. Az eredményeket látva küzdőszelleme újra a régi. A maga szintjén csapata óriási siker kapujában áll, utoljára kínai klub 15 éve játszott ázsiai BL döntőt, azelőtt is összesen kétszer volt kínai csapat döntőben. Igaz 1990-ben a Liaoning FC megnyerte a sorozatot.

A mostani sikerszériát Lippi nem keletre csábított Drogbákkal, Anelkákkal érte el. A bőven 30 fő feletti keret szinte teljesen kínai játékosokból áll. Mindössze 4 idegenlégiós áll rendelkezésére, aki közül senki sem játszott meg Európában.

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

A klub önbizalma nem kicsi. Érdemes megnézni a Guangzhou honlapját, valamint a csapat címerét. Rögtön a nyitóoldalon az eddig megnyert kupáik sziluettjei sorakoznak sejtelmesen, legutolsóként pedig a „Következő?” magabiztos kérdés áll, mindehhez a jelmondatuk: „A győzelem csak a kezdet”. Ha ezek után pedig az ellenfél meg nem csinálta tele a nadrágját, akkor a címerükben nemes egyszerűséggel a „Be the best forever” szöveget olvashatja az ellenfél egész mérkőzés alatt.

Surfin' USA

Címkék: foci bl inter olaszfoci uefa cska oroszfoci

2010.04.14. 12:55

A kép egy Inter - CSKA Moszkva mérkőzésen készült. A negyeddöntők során találkozott egymással a két csapat. Mindkét meccset 1-0-ra nyerte az olasz klub. Milito, majd Sneijder találatával.
Odiah épp a hálóba próbálja bólintani Eto'ot.

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

Mindkét meccs dögunalom volt :)
Eddig csak az 1990-91-es idényben - , a Szpartak Moszkva személyében - zárt sikeresebb szezont a BEK/BL-ben orosz csapat (igaz akkor még a szovjet szövetség létezett). Érdemes megjegyezni, hogy a Maradona fémjelezte Napolit (igaz csak tizenegyesekkel) és Butragueno Real Madridját is kiejtették.

Gera Zoltán ünnepli második gólját (amit tizenegyesből szerzett) a Juventus ellen Európa Liga visszavágó mérkőzésen. Gera találatával hosszabbításra állt a hazai angol csapat. Idegenbeli 3-1-es vereséget követve szinte csak a Fulham szurkolók reménykedtek abban, hogy az olasz óriást le tudják győzni. Igazi Dávid és Góliát küzdelem volt ez, ahol a kisebb csapat megmutatta a megaklubnak, hogy nem a mezeken szereplő nevek nyerik a meccseket, hanem a végsőkig való küzdeni akarás. Angliában is a Juventus szerzett vezetést, de Gera csapata nem zuhant össze, és 4-1-es végeredménnyel a Fulham jutott az EL legjobb 8 csapata közé, ahol a német Wolfsburg várja.

 

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

A Fulham csapatánál nagyon rövid ideig az olasz védőlegenda Franco Baresi is dolgozott 2002-ben.

A zebráktól "elkergetett" Van der Saar négy éven át itt védett mielőtt a Manchester Unitednél visszakerült volna az elitbe.

Kép: AFP Photo

Beckham-re rájár a rúd az utóbbi időben. Múlt héten kiesett a Milan a BL-ből, nem is kis pofont kapva az Old Traffordon. (4-0 lett a visszavágó vége). Amikor Becks-et Leonardo becserélte már veszve volt minden 3-0-ra vezetett a Manchester. Vajon csak a hazatérés, vagy esetleg az eredmény miatt könnyezett a brit sztár az „Álmok Színházában”?

Az idei európai porondról távozva hétvégén az olasz bajnokságban a Chievo ellen is játszott David, ahol olyan sérülést szenvedett, ami miatt nagyon valószínű, hogy nem lesz ott a dél-afrikai VB-re utazó angol válogatott keretben.  A kép még a BL odavágón készült, ahol már 3-2-es hátrányba került a Milan. Lehet, hogy már akkor érezte ez nem az ő szezonja lesz? Profánul fogalmazva már akkor tele volt a töke?

Kiegészítő infó kíváncsiaknak: 

Beckham a téli átigazolási időszakban érkezett a Milanhoz kölcsönbe egy fél szezonra ugyanúgy, mint tavaly. A mindkét kölcsönjáték fő célja az volt, hogy komoly bajnokságban játékban legyen és Capello figyelmét felkeltse. A hétvégi sérüléssel azonban elszállt a „spice boy” minden lehetősége, hogy egyedüli angol játékosként 4 VB-n vegyen részt.

Képért köszönet Levinek!

Meg is kaptuk a választ a két nappal ezelőtti kérdésünkre: Ferrara csapata nem felszállóágban van. A ma esti olasz rangadón a Milan 3-0-ra győzte le a zebrákat. Az eredményre rápillantva azt gondolnánk, hogy a piros-feketék átgázoltak rajtuk, igazából most nem egy sziporkázó Milant láttunk, hanem egy egyre jobban széteső Juventust. A jobb nyert. Ennyi, pont, és új bekezdés. Mindkét csapatnak a tavaszra kell koncentrálnia. Milannak a BL-re, a Juvénak meg 1 új edzőre. 

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

Del Piero ezzel a mérkőzéssel olyan őszi szezont zárt, amin nem sikerült gólt lőnie. Ilyen csak pályafutása első idényében a fordult elő vele, az is a Serie B-ben. Lehet, hogy góltalan idények fogják DP karrierjét keretbe foglalni?

Kép: AVP

Ciro Ferrara kémleli a szemébe sütő vakító fényt a Parma elleni hétközi bajnokin. Ferrara  egyelőre nem tudja kihozni a két sztárigazolásból (Diego és Felipe Melo 25 millio €-ba fájt fejenként a Juvének) azt amiért ide hozták őket, továbbá az Öreg Hölgy alakjára  sem tud igazából megfelelő ruhát szabni, amiben igazán tündökölhetne ország-világ előtt.

A zebrák nem szerepelnek valami fényesen az idei szezonban. Kiestek a BL-ből már a csoportküzdelmek során, méghozzá hazai pályán kikapva a Bayerntől. (emlékezetes marad az-az 1-4 a gobbóknak), valamint a bajnokságban is erősen kezdenek leszakadni a scudettóért folyó küzdelemben. Az olasz mesternek minden meccs élethalálharc, ezért is volt fontos a hétközi győzelem a Parma ellen. A következő ellenfél pedig a mostanság magára találó Milan lesz. Vajon Ciro kijuttatja a Juvét a gödörből, vagy a piros-feketék (ahogy a Genoával tették) gyorsvonatként átszáguldanak rajtuk? 

Kiegészítő infó kíváncsiaknak: 

Ferrara a Juventusban töltötte pályafutásának második felét, ahol szinte mindent megnyert amit klubszinten meglehetett: BL-t, Világkupát, UEFA kupát, UEFA szuperkupát. Hazája bajnokságát pedig 8-szor nyerte meg (2 a Napolival, 6 a Juvéval sikeredett), amivel tagja volt a legtöbb olasz bajnoki címmel rendelkezők elitjének. Szépséghiba, hogy két bajnoki aranya a bundabotrány áldozatává vált.

Az olasz válogatottban nem tudott igazán meghatározóvá válni. Posztján a védelemben egész pályafutása alatt hemzsegtek a világklasszisok. Csak úgy a teljesség igénye nélkül először Baresi, Maldini, Tasotti, majd később a Nesta-Cannavaro páros szorította ki a kezdőből.

Kép: Getty Images

"Négy sört a srácoknak mester!"

Címkék: olaszfoci

2009.11.02. 18:11

Ronaldinho mutatja a győzelem jelét a Parma elleni bajnokin, ahol a piros-feketék 2-0 arányban diadalmaskodtak. Ezen a meccsen Boriello duplázott. Második góljához  (ami elég tetszetős ollózás  volt)  a gólpaszt a mostanság sokat kritizált Seedorf adta.

Kiegészítő infó kíváncsiaknak

A Milan nagy lendületben van, 7 forduló óta veretlen a Serie A-ban. Az  FC  Zürich-től elszenvedett otthoni csúfos vereség óta pedig csak a Napoli ellen idegenben hullajtott pontokat. Miközben Leonardo bandája legyőzte a Roma-t, Real Madridot is, és a  bajnokság 4. helyére kapaszkodott fel.

kép: Getty Images

Első képaláírásként Stankovic e hétvégi gólöröme.

Miután a félpályáról kapásból gólt lőtt a Genoa ellen nézett a labda után így. Részemről a bejegyzés címében megtettem az első képaláírást, várom a Tiéteket is. (Kíváncsi vagyok mikor lesz meg az első komment)

Akit érdekel a gólt megnézheti itt.

Kiegészítő info kiváncsiaknak:

Ezen a meccsen az Inter váratlan 5 gólos kiütéses csapást mért az UEFA kupában is érdekelt együttesre. Inter vezeti a tabellát, míg a Genoa 6. az olasz bajnokságban jelenleg.

 

 

 

 

 

kép:FIFA.com

süti beállítások módosítása