Múlt héten jelentette be a Barcelona elnöke Juan Laporta, hogy szóban megegyeztek Guardiola szerződésének hosszabbításáról.  A spanyol edző kontraktusa idén végén jár le, amit majd a szezon után fognak írásos formában meghosszabbítani. A klub vezetősége elégedett is lehet eddigi munkájával, hiszen az elmúlt szezonban mindent besöpört a gránátvörös-kékekkel. Ki tudja, a hétvégi sajtótájékoztatón már talán a neki felajánlott összegen merengett el, vagy valami szemrevaló hölgyet gusztál épp?

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

Bep legnagyobb sikereit játékosként is a Barcával érte el. Azonban 2001-ben az olasz élvonalban szereplő Bresciahoz igazolt, ahol az egykori aranylabdás Roberto Baggioval, Andrea Pirloval, vagy a későbbi gólkirály Luca Tonival játszott együtt. Sajnos jelenleg a Brescia a Serie B-ben senyved.

Kép: Getty Images

Sir Alex Fergusson és Roberto Mancini figyeli a játékot a partvonalról a múlt héten rendezett Carling Cup elődöntője odavágóján.  Az összecsapás után a kékek olasz edzője örülhetett, ugyanis sikerült  egy gólos előnyt kicsikarni hazai pályán (2-1-re nyertek a világos-kékek). Azt hiszem Fergusson arckifejezése mindenki számára érthető. Csalódott. De vajon mit gondolhat? 

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

„Mancsnak” a képen látható sál védjegyévé vált edzősködése során. Még a Lazio kispadján viselt világoskék sálat, ami sokszor még Inter edzőként is előkerült nála. Szerencse, hogy jelenlegi klubjának színei is passzolnak az ízléséhez.

Fergusson korábbi játékosa góljaival pecsételte meg a Manchester sorsát ezen a mérkőzésen. Carlos Tevez kétszer vette be az ördögök hálóját. A skót mester még a rágózást is abbahagyta a meccs izgalmait figyelve.

Kép: Getty Images

 

Egykori német világbajnok, Lothar Matthäus emeli magasba a futball VB trófeát, az indiai Calcuttában. A VB kupa világ körüli túrán van Kairóból indulva idén szeptember végén. Minden futballista legnagyobb álma nem fogja a Földet 80 nap alatt körbeutazni, mint Willy Fog, de Afrikát már le is tudta, és Ázsiában barangol épp. Útja során több korábbi világbajnok, vagy neves egykori VB résztvevő népszerűsíti a dél-afrikai eseményt. (Mintha bolygón szinte senki nem tudná mi lesz az idei év legnagyobb sportattrakciója)

Kissé érdekes, hogy a túra nem érinti Magyarországot. Mondhatni körbejárja hazánkat (mint macska a forró kását), ugyanis elmegy Pozsonyba, Ljubljanába, Belgrádba, sőt még a romániai Bukarestben is tiszteletét teszi. (Érdemes ránézni a túra útvonalára)

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

Indiának eddig egyetlen egy lehetősége lett volna részt venni a fináléban, azonban szokatlan kérésüket a FIFA nem engedélyezte. Ez az igény pedig az volt, hogy meccseiket cipő nélkül, mezítláb játszhassák le. Szerintem az 1950-es brazíliai VB-t lemondó szövetség nem gondolta akkor, hogy az elkövetkező 60 évben nem lehetnek ott egy labdarúgó döntőn sem.(késő bánat eb gondolat;) )

kép: AVP

Meg is kaptuk a választ a két nappal ezelőtti kérdésünkre: Ferrara csapata nem felszállóágban van. A ma esti olasz rangadón a Milan 3-0-ra győzte le a zebrákat. Az eredményre rápillantva azt gondolnánk, hogy a piros-feketék átgázoltak rajtuk, igazából most nem egy sziporkázó Milant láttunk, hanem egy egyre jobban széteső Juventust. A jobb nyert. Ennyi, pont, és új bekezdés. Mindkét csapatnak a tavaszra kell koncentrálnia. Milannak a BL-re, a Juvénak meg 1 új edzőre. 

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

Del Piero ezzel a mérkőzéssel olyan őszi szezont zárt, amin nem sikerült gólt lőnie. Ilyen csak pályafutása első idényében a fordult elő vele, az is a Serie B-ben. Lehet, hogy góltalan idények fogják DP karrierjét keretbe foglalni?

Kép: AVP

Dubaiban, az Egyesült Arab Emirátusokban edzőtáborozik a január 3-tól 10-ig a Bayern München. Frank Ribery figyeli társait a cserepadról edzés közben az Al Nasr-i edzőpályán.

Kiegészítő infó kíváncsiaknak:

Ribery-t az előző nyáron szerette volna elhagyni a bajor klubbot a Real Madrid kedvéért azonban a transzfer nem jött részre. Elég valószínű, hogy a szezon végén a francia csatár távozni fog, így nem ijesztgetni majd ezentúl Münchenben a Marienplatzon sétálókat.

Kép: Getty Images

Ciro Ferrara kémleli a szemébe sütő vakító fényt a Parma elleni hétközi bajnokin. Ferrara  egyelőre nem tudja kihozni a két sztárigazolásból (Diego és Felipe Melo 25 millio €-ba fájt fejenként a Juvének) azt amiért ide hozták őket, továbbá az Öreg Hölgy alakjára  sem tud igazából megfelelő ruhát szabni, amiben igazán tündökölhetne ország-világ előtt.

A zebrák nem szerepelnek valami fényesen az idei szezonban. Kiestek a BL-ből már a csoportküzdelmek során, méghozzá hazai pályán kikapva a Bayerntől. (emlékezetes marad az-az 1-4 a gobbóknak), valamint a bajnokságban is erősen kezdenek leszakadni a scudettóért folyó küzdelemben. Az olasz mesternek minden meccs élethalálharc, ezért is volt fontos a hétközi győzelem a Parma ellen. A következő ellenfél pedig a mostanság magára találó Milan lesz. Vajon Ciro kijuttatja a Juvét a gödörből, vagy a piros-feketék (ahogy a Genoával tették) gyorsvonatként átszáguldanak rajtuk? 

Kiegészítő infó kíváncsiaknak: 

Ferrara a Juventusban töltötte pályafutásának második felét, ahol szinte mindent megnyert amit klubszinten meglehetett: BL-t, Világkupát, UEFA kupát, UEFA szuperkupát. Hazája bajnokságát pedig 8-szor nyerte meg (2 a Napolival, 6 a Juvéval sikeredett), amivel tagja volt a legtöbb olasz bajnoki címmel rendelkezők elitjének. Szépséghiba, hogy két bajnoki aranya a bundabotrány áldozatává vált.

Az olasz válogatottban nem tudott igazán meghatározóvá válni. Posztján a védelemben egész pályafutása alatt hemzsegtek a világklasszisok. Csak úgy a teljesség igénye nélkül először Baresi, Maldini, Tasotti, majd később a Nesta-Cannavaro páros szorította ki a kezdőből.

Kép: Getty Images

süti beállítások módosítása